2009. február 24., kedd

Bolondos idők....

.....ifjúkori bolondságok!
A képen látható valaki az én vagyok az időszámítás utáni 1955. évben egy szál fecske, egy szalmakalap, és egy evező, valamint egy kétszemélyes kajak és egy hölgy társaságában. Az utolsó kettő nem látható a képen. A kajakot azóta megette az idő vasfoga, a hölgy valamikori osztálytársam, aki velem ellentétben ismert személyiség lett, nálam jobb, szebb, és hozzá jobban illő, megbízható társat talált magának a következő héten. A helyszín, a Somody csónakház környéke a pesterzsébeti oldalon, a Kis-Duna partján. A fecske az enyém, a kajak és az evező a testvéremé, a kalap és a hölgy szintén nem az én tulajdonomat képezte legnagyobb sajnálatomra. Volt ott még egy kabin, amit a testvérem bérelt a barátjával, hogy az evezés tudományát oktassák evezni szerető, és evezni nem szerető leányok számára (én soha nem kaptam meg a kabin kulcsát). Volt olyan "hölgy", aki a csónakra sem bírt nézni, mert abban a pillanatban tengeri beteg lett. Máig nem értem, hogy akkor mit keresett ott? Én borzasztóan szerettem volna már nagyfiú lenni, de mindig azt mondták, ha majd 18 éves leszel, akkor majd ismerkedhetsz lányokkal. Időközben egyszer titkos találkám volt a sötétedés után Noémival, de kiszúrták, és a büntetésként 19. évem betöltésére halasztották az engedélyt. Hát, ezért nevezetes ez a fotó, mert pont 19 éves lettem. Hölgy társaság, kajak, pokróc, romantikus vízpart és naplemente. Kell ennél nagyobb boldogság? Alig bírtam kivárni a naplementét, hogy jöjjenek a szúnyogok, mert akkor könnyen rábeszélhetem a csípések elleni védekezésre, bújjunk gyorsan a pokróc alá felkiáltással. A dolog bejött, de a szúnyogok is, és állattani tapasztalataim Darwin szintjére emelkedtek. Öt perc múltán már tudtam, hogy az óriás fehér cápa egy humánus lény a kis dunai szúnyogok viselkedéséhez viszonyítva. A cápa bekap, egyet harap, esetleg kettőt, azt kész. De, a Kis-Duna magyar szúnyogjai lassú kínhalálra ítéltek minket, amit nem vállaltunk. Haza mentünk és vakarództunk még másnap a suliban is, amiért nagyon sok irigyem támadt a fiúk között. Várták, hogy meséljek valamit a megközelíthetetlen nőről, de én elhárítottam azzal, de fiúk én egy diszkrét manus vagyok, hogy képzelitek? Gondolhatjátok, mekkora érdeklődéssel hallgatták volna, hogy a szúnyogokkal való hadakozás, a rengeteg szúnyogcsípés arra kényszerített minket, hogy kibújjunk a pokróc alól (jót röhögtek volna ).
Többet nem is sétáltam nővel nádassal benőtt vízparton.


5 megjegyzés:

Zsolt írta...

Nagyon tecccccetttt!!!!
Sok hasonló sztorim van, bár le tudnám így írni!

james 36 írta...

Engem meg kupán vágnak, ha még egyet leírok.

Zsolt írta...

Hála Istennek, hogy van még aki kupán vágjon..:))

Névtelen írta...

Valaha egy ruszki szúnyogriasztó volt a legjobb, egy bizonyos TAJGA nevű. Azt kellet volna használnod.
Annak a szagát még a rétisasok se bírták.
Dodo

james 36 írta...

Szia Dodó! Dögkeselyűt kellet volna írnod, sokkal nagyobb hatású lenne a poén. :)