2010. április 29., csütörtök

Erzsébetfalva képeslap.....


..... és a patika a Széchenyi utca sarkán. Valamikor az 1900-as évek elején készítették ezt a szép kézzel színezett postai levelező lapot. Most örülünk annak, hogy a képet látjuk és a régi "kosuti" korabeli arculatát.

Pesterzsébet és a foci....




...régen volt örömök

Ezze
l a pár 1926. -ban írt sporttudósítás részletének közlésével szeretném felidézni a korabeli erzsébeti focisták emlékezetes sikereit, és ezzel is emléket állítani azoknak kik részesei voltak a nagy csatáknak. A tudósításokat olvasva, nem voltak könnyű helyzetben azok a csapatok, mikor Pesterzsébet volt a pályaválasztó. Remélem az emkek felidézése jó téma ma is, a focit szerető szurkolók számára még akkor is, ha már csak nagyon kevesen emlékeznek a hajdani sikerekre. A sporttudósítások tartalmából, csupán az erzsébeti vonatkozású részleteket idézem.
Jó társalgást és „HAJRÁ FIÚK!
1926. április18 Az Est sport 14 oldal.
A BEAC -ot nagy balszerencse üldözi az egész tavasz folyamán, és érdemtelenül forog a kiesés veszélyében. Holnap talán sikerül magára találnia a BEAC-nak és ezzel a váratlanul szerzett két ponttal megszabadulhat a kiesés aggodalmaitól. Természetesen a két pontba a Vasas is bele fog szólni, melynek nem szabad pontot vesztenie, ha a második harmadik helyért küzdő tömör mezőnyből nem akar kiesni. Pesterzsébeten utoljára látnak ebben a szezonban első osztályú mérkőzést, mert az ETC az NSC ellenében utoljára élvezi a pályaválasztás jogát és ezzel a saját pálya nagy előnyét. A papírforma az NSC mellett szól, de eldöntetlen eredmény nem az első meglepetés volna Pesterzsébeten.
Az ETC összeállítása: Bereczky - Blau I. Papp- Mészáros, Tóth. Domonkos - Hochrein. Kaufmann, Blau II. Krauss, Lakatos.
Eddig az idézet, a tudósítás többi része már nem említi az erzsébeti csapatot.

1926. április 25. Az Est sporttudósítása:
Három mérkőzés a kiesés körül fogja a kibontakozás felé vinni a helyzetet. Az ETC -nek vasárnap a hungáriaúti pályán kell bebizonyítni, hogy saját pályán elért eredményei reálisak voltak , de a Vasassal szemben, mely a múlt vasárnap olyan nagy formát játszott, nem sok esélyt adhatunk a lelkes pesterzsébeti együttesnek.

1926. április 27. Az Est sporttudósítása:
Nem következett be az előző jóslat, hogy az ETC esélytelen.
A második meglepetés,
az ETC szereplése volt. A pesterzsébeti csapat a hungáriaúti pályán bebizonyította, hogy nem csupán a hazai közönségnek köszönheti utolsó sikereit, hanem mindenütt méltó ellenfele a többi első osztályú csapatnak. A csapat lelkes lendületes játéka egészen megzavarta a Vasas-csapatot, amelynek halfsora csődöt mondott, a magára hagyott csatársor pedig így nem tudott operálni. Takácsot erősen fogta a kitűnő pesterzsébeti védelem, mely a 25-ik percben megszerzett vezetés után sziciliai stílusban igyekezett megakadályozni a kiegyenlítést.. Már úgy látszott, hogy sikerül is. 4-ik perccel a befejezés előtt azonban Takács szöktetéséből Jelinek kiegyenlített.
A Másik lényeges változás az, hogy az UTE veresége következtében kénytelen volt a harmadik helyet a Vasasnak átengedni! A bajnokság állása három fordulóval a befejezés előtt a következő: Tabella.

Az ETC szempontjából a további kellemes örömteli híreket közli a lap!
Nagy meglepetések a válogatott csapatban!
A közvetlen védelemben az öreg Zsák fog együtt dolgozni a legfiatalabb válogatottal, a pesterzsébeti Pappal, a másik bekk Dudás.
Az osztrákok ellen tehát a következők öltik fel a címeres trikót:

Zsák (33 FC)
Papp (ETC) Dudás (KAC)
Rebró (MTK) Buza (UTE) Nádler (MTK)
Takács (Vasas) Kovácsy (33FC) Spitz (NSC)
Rémai III. (NSC) Kohut (FTC)

és még nincs vége a jó híreknek: a Krakó elleni Budapest válogatottban,
a pesterzsébeti ETC játékosa Berecky is szerepet kap.

Nagyon érdekes a válogatás a klubok szempontjából. A tabella élén vezető FTC a két csapatba összesen egy embert ad, és csapat javarésze a középcsapatok játékosaiból alakul ki.

2010. április 28., szerda

BKV egyenlő BESzKÁR...

.....vagy fordítva? - esetleg mindegy?
Mi végre az óriási felháborodások a BKV ügyekben, és ezek a nagy rácsodálkozások? Semmi olyan nem történt, ami eddig 1926-óta meg nem történt volna, ezért nem is értem, miért kezelik szenzációs újdonságnak számító eseményként a mostanában napvilágra kerülő híreket? A régebben megjelentek újságokat nem olvasta senki, vagy a memóriával van a gond? Több hasonló cikk, megjegyzés található a különböző lapok hasábjain a BKV, illetve a nagy előd, a BESzKÁR nevezetű nagyhírű intézmény dolgairól. Nincs új a nap alatt: olvassátok az alábbiakat 1926 –ból.

Sajnos a cikk szerzőjének a neve nincs feltüntetve, így azt nem tudom közölni.

Idézet: Az Est című politikai napilap cikke 1926. április 18. számából
Márványt a gipsz helyett.
Arról vitatkoznak az urak a főváros pénzügyi bizottságában, hogy a BESzKÁR nevezetes intézménynek márványból van-e az új palotája és, hogy helyes ez a márványpompa, avagy nem? Az egyik igazgatósági tag úr, a kurzus katonája, szükségesnek látta megjegyezni, hogy dehogy is márvány az a palota kérem, — amit ott márványnak méltóztatnak nézni, az mind csak szerény gipsz.
Nem időzünk sokat a nevezetes kérdés mellett, hogy széna-e vagy hát szalma, büszke márvány-e vagy alázatos gipsz a nagyprobléma veleje? Mi a márványpalotának is nagyon örülünk: a márványpalota felépítése is azt jelenti, ami a legfontosabb ma: munkát, vállalkozó kedvet, kenyeret a szegény embereknek. Ám legyen nemes márvány a BESzKÁR palotája, csak aztán a villamos egyéb ügyei se legyenek selejtes gipszből. A forgalom jósága, a viteldíjak mértékletessége, a polgárság bőrét és erszényét illető villamos dolgok, — ezeknek az elintézését kellene már valami kifogástalanul európai, nemes matériából megszerkeszteni! Mert ezen a téren, sajnos, még nagyon igaza van a fent említett igazgatósági úrnak, ezen a téren még nagyon sok a márvány helyett a gipsz!

Eddig az idézet, ami majd száz év múltán is aktuális: ami a forgalomszervezését, viteldíjak árait, és a pénz pazarlást illeti. Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy ha valaki mostanában írta volna ezt a cikket, és nem használja a BESzKÁR rövidítést, nem kételkedne senki, hogy az írás nem napjaink eseményeiről íródott. Ami még érdekesség lehet, hogy már akkor is európai példa volt a kívánalom, és hol is tartunk napjainkban?

2010. április 21., szerda

Mamuska Albuma tíz



Szegény Mamuska majd elfelejtettem, hogy adós vagyok a folytatással. Illő lesz, hogy befejezzem.A történetet valahol ott hagytam abba, hogy a Mamuska, férjhez ment, asszony neve Jerusse Ferenc-né lett. Férjével az Árpád utca 38 szám alatti házban vett, vagy bérelt lakásban élték tovább életüket. 1908-tól. Édesapja Viczkó Pál, nem sokkal ezek után egészségügyi okokból a vendéglőket bérbe adta és Vilmáékhoz költözött és ott is hunyt el, az életkoráról és a halálának időpontjáról nincs adatom, a feleségéről is csupán egy fotó maradt meg az örökbefogadott kislányról készült képen. Mivel a nászt gyerekáldás nem követte, idővel örökbe fogadnak egy szegény sorsú kislányt, ki az elbeszélők szavai szerint egy ideig állandó céltáblája volt a környékbeli gyerekeknek. Korabeli társai állandóan azzal gúnyolták, hogy „milyen gyerek vagy te, hogy neked még anyukád sincs, apukád sincs”. Miután megtörtént az örökbefogadás, boldogan és büszkén újságolta mindenkinek, többször is elmondva, „nekem is van már anyukám és apukám”. Sajnos, a sors ebben az esetben nem volt kegyes hozzájuk, a kislány igen fiatalon 16 –éves korában búcsúzott az élettől súlyos betegsége következtében, és akaratuk ellenére a Jerusse házaspár gyerek nélkül maradt. A későbbiek során, többé már nem próbálkoztak azzal, hogy hasonló módon oldják meg a gyermekáldás hiányát. Ez a történet hosszú ideig megmaradt a kislány korabeli társainak emlékezetében, akik még idősebb korukban is, sokszor emlegették, és elmesélték a kislány szomorú történetét. Vilma és Feri sorsának alakulásában nem történt változás, kettesben élték tovább hátralévő éveiket. Az itt leírt részleteket Mamuska időskori gondozójának szavai, akinek sok mindent elmesélt hosszú életről. Mamuska szerencsés alkat lévén, jó fizikai és szellemi állapotban élte utolsó éveit, ezért aztán hitelesnek kell feltételezni az általa elmondottakat. Időközben a házasok a Károly utcában
vettek egy 300 -as telket, és ott 1920 -ra felépül
a fotón látható házuk, és még abban az évben, odaköltöznek, ami azután életük végéig az otthonuk marad. Nyugalmas környék volt, amit a képen láthatóak is bizonyítanak, mivel a fotós egy szántóföldről készítette a felvételt utca ellenkező oldalán, amin vígan terem a kukorica. A ház, és a telket ma már nem található, viszont a története jól szemlélteti, hogy miért és miként keletkezett a sok 75-ös telek ezen a környéken. Talán elfogyott a fizikai erő, vagy anyagi okokból, esetleg nem volt ekkora nagyságú földre szükségük, hát eladták a felét. Ez később megismétlődött, a már 150 –es telkek esetében is, a lakosság gyarapodásával növekedett a kereslet a telkek iránt, és azok tovább osztódtak.
A Mamuska és férje további történetéből már csak keveset tudok, egy rész azért még összejön egy vagy két időskori fotóval kiegészítve. Ezekben az időkben már nem készült annyi kép, mint annak előtte, gondolom ebben a szomorú események is közrejátszottak.

2010. április 19., hétfő

Divat a múltból



A Rátkay-Átlók galériában tett utolsó látogatásom alkalmával, a hivatalos minőségben ott tartózkodó kedves hölgyek egyikétől, kaptam egy hajtogatott múzeumi ismertetőt. Előlapján a cím, „Divat a múltból” felirat, és egy csinos hölgy volt látható csodálatraméltóan elkészített ruhában, kalappal a fején. Mivel imádom a kalapot viselő hölgyek társaságát, abban a pillanatban el is döntöttem, hogy amint időm engedi, tiszteletem teszem a hölgynél, és a többieket is meglátogatom. Miután a döntést meghoztam, csak az után tértem a második oldalra, és olvastam el D.Udvary Ildikó művészettörténész ajánló, és ismertető sorait, hogy mit is kell tudnunk a Történelmi babaszobrokról, és Illyés Borbála keramikusról, aki ezeket a csodákat megalkotta.
A fotografáló masinám optikáját megtisztítottam, az akkut feltöltöttem, és miután mindent berámoltam a hord táskába, azt az állványzattal együtt a vállamra akasztva nekivágtam a nagy kalandnak. Az út kocsival csupán öt perc, a hölgyek
kedvesen fogadnak, mint mindenkit minden alkalommal. Hölgy kísérőm kedvessége folytán rövidke tárlatvezetésben is részem volt, amikor Rátkay művész úr alkotásai előtt elhaladtunk. Labirintusra emlékeztető kanyarok, és fordulók után egy lépcsőhöz érkeztünk, ami véleményem szerint a valamikori mozi gépház feljáratát képezte. Néhány lépcsőfok után ismét egy forduló, és újra lépcső melynek utolsó fokára lépve választanom kellett. Jobbra? Balra? Balra, kaptam a felvilágosítást a kísérőmtől. Szerencsémre a két bal kezem közül, az igazi bal felé fordultam, és rögtön tükröket láttam, melyek előtt babák, és mögöttük a tükörképük, és ez ismétlődött a végtelenségig. Amint haladok befelé, szemem sarkából úgy érzékelem, valaki felém jön. Már a köszönés szavait formálnák ajkaim, mikor felismerem magam a tükörbe. Na mondom magamba, akkor a baloldalon álló pasasnak köszönök, aki háttal áll nekem. Annak meg a ruhája volt ismerős. Kiderítettem, hogy az is én vagyok. Még egy kis ideig elszórakoztattam magam a tükrök okozta meglepetések sokaságán, és csak azok után fordítottam a figyelmem a babákra. A masinám előkapom, állványra szerelem, kiválasztom a barokk párt az 1600-as évekből, a nézőpontot, rekesznyílás, színhőmérséklet, vízmélység, szélirány, és még azt is belekalkuláltam, hogy azon a napon hány rumot ivott a kapitány. Végeredményben minden szükséges beállítást lelkiismeretesen elvégeztem, és csak utána néztem a masinám képernyőjére, de ugrottam is hátrafelé. Nem ijedtem meg, csak egy kissé meglepődtem a látottaktól. Láttam a barokk párt, aztán a barokk pasas fenekén a nadrágot, 3 állványra szerelt fényképezőgépet, amik mögött három fél szemmel hunyorgó, grimaszokat vágó emberek vannak. Az mind én voltam. Összesen négyen voltunk, jómagam a kis terem közepén, és háromszor én a tükrökbe. Soha nem hittem volna, hogy ilyen sokan vagyok. A kiállított babák látványa arról tesz tanúbizonyságot, hogy készítőjük nagy szakértelemmel rendelkező személy, és szakértelméhez végtelen türelem is párosul. A kiállított babák, a tükrök által nagyobbá varázsolt kis terem, sok meglepést okoz majd a leendő látogatóknak, és fotózni vágyók számára. A nehézségek bizonyára a kísérletező kedvű fotósokat fogják jobban inspirálni, eddig még nem látott ötleteik és trükkjeik alkalmazásával készült felvételek elkészítésére.
Kicsi, de igazi látványosság és élmény, amit ott láthatunk. Érdemes oda látogatni.

2010. április 10., szombat

Tóth Árpád képei a Csiliben







Mivel nem vagyok egy otthonüldögélő ember, a vasútkiállítást már megnézegettem, a műsorfüzetben pedig mindig találok valami érdekest. Ennek az lett a következménye, hogy újra mehetnékem támadt, és elbattyogtam a Csilibe, ahol egy érdekes és szép kiállítást láttam, kedvemre fotóztam a szép képeket. A hiányérzetem volt, mivel nem volt beszélgetőpartnerem. Sajnos a terem ablakaihoz nem tartozik sötétítő függöny, és ennek következtében nem küszöbölhető ki, hogy a képeket védő üveglapok tükröződése ne látszódjék a fotókon.

Ezt is láttuk







Érdekes volt, egy két fotót is készítettem, remélem van aki megnézegeti a felvételeimet?

2010. április 8., csütörtök

Csak egy pohár....


De érdekes, mert mióta lefotóztam, oly szépnek látom, hogy azóta inni sem merek belőle. De nem is merem mosogatni se, gondoljátok el ha véletlen összetörném, szóval inkább a szomjúság.

2010. április 1., csütörtök

Pesterzsébet Gaál Imre Galéria


Bálint István festményei a Múzeum termeiben.
A művész urat és munkásságát nem ismertem. Be kell vallanom ez hiba volt részemről, mivel most úgy érzem ennyivel szegényebben éltem rövidke életem. Spontán mentem a Múzeumba, arra gondolván nézelődöm, és ha látok valami érdekest, és ha szabad, akkor elkattintom egy vagy kétszer a masinámat. Első blikkre, két képen akadt meg a szemem. Az első a „Tánc” című kép volt, melyen a groteszk bájt sugárzó figurák azt sugallták felém
hogy érdemes
volt idejönni. Szóval fotózgattam Bálint úr hozzájárulásával. A másik igen tetsző képet is megemlíteném, ami egyszerűségében oly nagyszerű, hogy szerintem nem igen akad ember, aki ne meresztené rá a szemét, amikor elhaladna mellette. Hát azt kérem, nem lehet, meg kell állni, és egy kicsit elidőzni előtte, talán esetleg sikerül megfogalmaznia az embernek, hogy mi is jut az eszébe, miért ragadta meg a tekintetét ez a kép. Különösebb magyarázatot nem találtam a „muszáj megállni” kényszerének, és mások hasonló viselkedését látván rájöttem, nem vagyok egyedül. Otthon, amikor a számítógépem előtt a képek feldolgozását, és a szükséges korrigálások munkálatait végeztem, egyre jobban tetszettek a képek. Mivel nem vagyok művészettörténész, éppen ezért nem is próbálom megfogalmazni a kép varázsát. Ha nekem valami mágikus ecsetem lenne, ami képessé tenne hasonlóra, akkor a képet felszögelném a szobám falára, és nem adnám el addig, míg rá nem jövök a titkára. Ajánlom minden „kosuti” –ba sétálónak, hogy amennyiben ideje engedi, nézzen be egy pillanatra a Múzeum termeibe, valami számára érdekes nézegetni valót biztos talál. A 60 éves XX. Kerület címmel rendezett kiállítás alkalmával, a felső terem falain, sok régi érdekes (ma már alig emlékszem) fotót láthatunk. Családi, vagy baráti társaságok látogatás esetén, önkénytelen is fültanúi lehetünk apró vitáknak: mi, hol, és meddig volt, kié volt, nem akkor bontották, ha nem két héttel előbb, a másik szerint egy évvel később. Jót mosolyogtam, nem csak a képek érdekesek. Mindez díjtalanul.
És itt látható a többi kép, csak egy kattintás!