Mosoly.

Semmi szöveg, csak három mosoly.

KISFRÖCCS

    Erzsébeti rég volt kocsmák, minden kisfröccsének  emlékére.

  Az alábbi kétszemélyes történet még az 1930-es években kezdődött, és a háború okozta járatkimaradások kényszerszünetét leszámítva, egészen a "KORONA" vendéglő államosításáig, 1950-ig tartott. Nagyon szerény és egyszerű a történet, amit a szereplők egyike, az Apósom mondott el 1966-ban, mikor az utolsó lakó is elköltözött a bontások kezdete előtt. Akkor már két éve én is lakója voltam a háznak és ismertem, talán meg is szoktam a Baross utcából kanyarodó villamosok kerekeinek csikorgó hangját, mikor a végállomás megállójához befordultak. Különös volt, hogy a vekker csörgése helyett, egy villamos szerelvény zöreje és hangjai ébresztettek reggelente. Egy idő után megszoktam és nem zavart, idővel azonban a vekkert újra munkába kellett állítani, félő volt, hogy szép álmok esetén megfeledkezem a munkahelyemről. Volt egy szerelvény, mely minden este az utolsó fordulójának befejezésekor, a záróra után érkezett végállomásra. A beforduló szerelvény hátsó kocsi lépcsőjének alsó fokán, a történet másik szereplője, egy nyakát nyújtogató kicsike emberke, a kalauz volt látható, aki egy kissé izgatott tekintettel nézegetett a vendéglő bejárata, és annak félig lehúzott redőnye felé azt figyelve, hogy látja-e a vendéglőst, a Janit. Mikor megpillantotta a bejárat ajtajánál várakozó és az ajtófélfának támaszkodó alakot, a tekintete megváltozott, nyugodtabb lett, az arcán pedig egy kis mosoly villant, és a lassú mozgásban lévő kanyarodó villamos lépcsőjéről leugorva, elindult a bejárat felé. Megvárta. A Jani mindig megvárta. Jó időben, rossz időben, vagy kint, vagy bent, évekig várt 10-20 percet a záróra után, tudta, hogy a kalauz munkájának befejezése, és annak fénypontja következik, egy „KISFRÖCCS”! Soha nem kért egynél többet. (micsoda jellem). A Jani bement kimérte a bort, és kezében a pohárral megvárta, amíg a söntéspulthoz ér a kalauz és csak akkor nyomta meg a szódásüveg kallantyúját. A szódavíz erős sugara felkavarta a bort és heves pezsgést indított a pohárban. Kis idő múltával a pezsgés csendesedett, alábbhagyott, majd láthatóvá vált, amint pohár aljáról, oldaláról, egy-egy apró buborék leválik, és lassan elindul a felszín felé, és ott, egy alig hallható csendes hang kíséretével semmivé válik. A kalauz szerette ezeket a pillanatokat, nézni a felszálló buborékok látványát, és közben beszélgetni hajdan volt szerelmekről, családról, gyerekekről, és az élet érdekes fordulatairól. Miután, nagy élvezettel megitta a pohár tartalmát, ajkát körbe nyalta nyelvének hegyével, és csettintett egyet. Háláját nyilvánítva megköszönte a Jani türelmét, és jó éjszakát kívánt miután meghallotta a villamos vezetőjének a csengetését, aki így juttatta tudomására, hogy itt az indulás ideje. Indulnia kellett, hogy az előírt időre a remízbe érjenek, mert ott alszanak a villamosok. Későre járt, a kalauzt otthon várta a családja, és a jó feleségek gondoskodásának bizonyítéka, az asztalra készített tányér és kanál, a késői vacsorához. Gondolom, gondoskodtak a villamosokról is, számba vették őket az arra kijelölt illetékesek, hogy ne hiányozzék a sárga kocsikból egy se a hajnali induláskor. És mint mindig, eljött a következő nap, a kalauz csengetett, a vezető elindította a villamost, és kezdetét vette az első forduló. A végállomásra érve a kalauz kihasználta rövid pihenőidő adta lehetőséget, és a vendéglő ajtajában megállva, szemével megkeresve a tulajt és köszönt neki, majd csak ennyit mondott …. Jani úr kérem, este jövök! Töprengtem a történeten, … kisfröccs, kis öröm, …. és jól végződik a nap egy kisember számára. Szóval, becsülni kell a kis örömöket, a nagyoknak, általában böjtje van

A történetet nem nagyon színeztem, amikor az apósom elmesélte,  rövidke jegyzet is készítettem, mert akkoriban annyira tetszett. Több alkalommal is megkértem az ismétlésre és hasonló történetek elmondására, de balga fejjel azokról már nem készítettem feljegyzéseket. Aki nem hiszi, hát hívja fel a Janit telefonon, itt a korabeli telefonkönyvben megtalálja számát, és még egy kisfröccsöt is rendelhet.

KORONA VENDÉGLŐ 1

A KORONA vendéglő 1

Voltak érdekes, szomorú, és kedves mozzanatai a „Korona” vendéglő történetének, mely a pesterzsébeti Baross utca 95. és a nagyobb része, a Nagy Sándor utcai oldalon húzódó sarokház volt. Több helységgel is rendelkezett az épület: söntés, étterem, táncterem, és természetesen a kerthelység, ahol ráccsal elválasztott boxokban, a piros fehér kockás abroszokkal terített asztalok sorakoztak vendégekre várva. Bálok és különböző rendezvények alkalmával zenekar muzsikált. A Hadastyánoknak külön termük volt. A Hadastyánok: „a kiszolgált katonákból alakított társulatok, melyek kölcsönös segélyezést és tagjaiknak tisztességes eltemetéséről való gondoskodást tűzik ki fő céljukul”. A teremben mindenféle más egyesület és szervezett is tartott összejöveteleket, előre egyeztetve a többiekkel, hogy ne ütközzenek a programok. Ott őrizték becses relikviáikat, a falra függesztett zászlók, képek, sisakok, régi egyenruhák, kitüntetések megmentett becses darabjait, nyilvántartásokat, iratokat. 1948-ban, a hatóságok a nagyobb helységeket lefoglalták, és lakásokká alakították. A söntés megmaradt 1950-ig, és miután azt is államosították, munkásszállót alakítottak belőle mivel nagy alapterületű helység volt. Az államosításkor elhordtak minden értéket a vendéglőből, és e tárgyaknak is nyoma veszett. Zűrzavaros időszak volt az akkoriban, nem illett kérésekkel fordulni a hatóság embereihez, hogy pl: minden asztalt azért ne vigyenek el, mert néha ebédelni is szokott a család. A problémát az okozta, hogy akkoriban a kimondottan vendéglő céljára épített házakban a tulajdonos lakásához nem tartozott külön konyha, a vendéglő konyhája szolgált az ott lakók számára a főzés céljára. Szünnapokon csak a család igényeinek kiszolgálására vették igénybe, mivel a többi napokon a vendégek számára készített ételek, fogások valamelyike volt az ő számukra is, a mindennapi. Szóval az elvtársak reggel megszállták tízen a vendéglőt, és vitték volna a nagyasztalt is, a konyhához tartozó minden kellékével együtt: az összes edényt, fedőt, fakanalat, köztük azt is, amivel a Nagyi fegyelmezni szokta az unokákat, illetve néha rácsapott a fenekükre. Azzal viszont soha nem keverte a babgulyást. A kanalak, villák kések, szintén a ládába került, csak hosszas vita után hagytak egy pár darabot. Közben kétszer is átvizsgálták az épületet, hogy hová lett a másik konyha. A következő második részben bemutatott fotón szereplő hamutartó, csak azért maradt meg, mivel a bizottsági elvtársak sokat bagóztak, és a büdös, tele csikkel hamutartóra már nem tartottak igényt, nem kellett senkinek, nem is rakták a ládába. Tán még büdös lesz a többi holmi. Így aztán megmaradt, és én őrzöm annak ellenére, hogy senki nem dohányzik a családunk tagjai közül. A problémám az volt a fotózással kapcsolatban, hogy sehol egy korabeli szódásüveg, sehol egy korabeli kisfröccsös pohár. Remélem illusztrációként a képen láthatóak is, megfelelnek a célnak. De a félliteres szódást, az a „tekon”, mármint a Gyula kölcsönözte a fotózáshoz. A kor szokása szerint az épület derékszögű sarkát, mondhatni levágták, és oda építették, illetve ott alakították ki a bejáratot és annak ajtaját. A ház Nagysándor utcai oldalával szembe, a 30-as villamos (később a 13-as) végállomása helyezkedett el egy kis épülettel, mely az utasok védelmét szolgálta, ami még ma is látható. A villamos járat megszűnte után egy zöldséges vette bérbe, és sokáig üzemeltette a kis épületrészt. Mostanság szükséglakás céljára alakították át. Hogy mik nem vannak!

A második rész, ahol megisznak egy kisfröccsöt.

A SZEGÉNY GYERMEKEK JAVÁRA

Magyar Világhíradó 1934. november
A pesterzsébeti Perlesz Kötszövőgyár ajándékai a Horthy Miklósné szeretetház részére

Elhangzó szöveg: [dr. Helle László:]
„A legnagyobb magyar munkásváros, Pestszenterzsébet Horthy Miklósné szeretetotthona apró védencei felé nyújtja kezét a Perlesz Kötszövőgyár.” .

A PESTERZSÉBETI HORTHY MIKLÓSNÉ SZERETETHÁZ GYERMEKEIT DR. HELLE LÁSZLÓ H. POLGÁRMESTER ÜDVÖZLŐ BESZÉDE UTÁN AZ OTTANI PERLESZ KÖTSZÖVŐGYÁR MELEG TÉLI HOLMIVAL RUHÁZTA FEL. (MFI)

A cím, és a látottakból ítélve, azt gondolom nem sok magyarázatra van szükség a Híradó részlet megértéséhez. Örömteli tény, hogy Pesterzsébet múltjának megismerésében, a mozgókép is a segítségünkre van, még több elérhető információ áll az emberek rendelkezésére, és talán a Nagyi is, barátságosabban viszonyul a "net"-hez, mint eddig. Mert kérem azt állította, hogy Őt aztán nem érdeklik az ilyen felesleges dolgok, mint az olyan képernyő bámulás ahol nem történik semmi. Most, "nem is tudtam, hogy már akkoriban ilyen modern gépeken gyártott harisnyát hordtam a lábamon" mondta. (az a harisnya azért egy kicsit későbben volt a lábán, de ott készült). Miket ki nem találnak mostanában az emberek, miképpen tudták azt a nagy mozivászon képet ilyen kicsire varázsolni? Ha találsz valami Pesterzsébetist, akkor szólj majd, szeretném azokat is látni. Nem elfelejteni!
Kedves olvasó, képnézegető, és blog látogatóim, talán nektek is van, volt hasonló élményetek a Nagyival? Leírni, nem elfelejteni, és lesz mit mesélni az unokáknak, nekik is joguk van mosolyogni az ő nagyijukon.

James fia küldte...

...állítólag Ferihegy, és a Deák-tér között fog közlekedni.

Két kép

Csak képek, kifogytam a betűkből, és kölcsönkérni nem szeretek.
A tükör mindig ugyan az, és minden alkalommal mást látok benne,
csak fél lépés előre, oldalirányt vagy hátrafelé, rögtön eredeti új kép születik

Hová, merre ?

......mondja, hová készül? A gazdatiszt tud róla? A képeket nézve három variáció jut az eszembe:Első: Erős ember járt errefelé, aki meg akarta mutatni, hogy egymaga képes egy ekkora, és ilyen súlyú szobrot megmozgatni.A második: Fémbarátok jártak itt, csak rájöttek, hogy egy darabban nem fér a kocsiba , a lángvágó meg otthon maradt, ezért aztán félbehagyták a munkát.A harmadik: A szobor megunta ennyi év után a villamos csörömpölést, a sínek-kerekek zakatoló hangját, és egyszerűn hátat fordított a zajos Török Flóris utcának. Ne feledjétek, felette is eljártak az évek, és Ő is nyugalomra vágyik.Az én véleményem szerint, a szobor kertbe kellene költöztetni, amíg még meg van. Képes és elsétál valami házi kohászati üzembe, és akkor a Városvédőknek új emléktáblát kell majd avatni, rajta a felirat;

A TÉREN VALAMIKOR ARATTAK
EMLÉKÜL AZ ARATÓNAK

PESTERZSÉBETI VÁROSFÉLTŐK

Abban az esetben, ha én tévednék, és a fentiek egyike sem aktuális, akkor elnézést kérek mindenkitől. 

Véglegesítési igazolás

Nekem egy kicsit furcsa, hogy abban az időben csak sok év elmúltával véglegesítettek valakit a munkahelyén. Még hogy 3 hónap, vagy ehhez hasonló. Aaa.. nem. Évekig kellett várakozni a beiktatásra egy olyan helyen, ami nyugdíjas állást biztosított az arra érdemesnek. Amennyiben jól számoltam, hét év után elismerték, hogy állandó jelleggel munkaviszonyban áll. Hát, én egy ilyen igazolást keresgéltem elő a kincses ládám alsó tájékáról. Van nekem ilyen ládám, dobozom, zacskóm, staneclim ( régen a fűszeres boltokban használták ezt a kifejezést) megrakva mindenféle kacattal, de esetenként ilyesmi is található benne. Hogy ezek hol vannak, azt nem árulom el, mert még valaki elmondja a feleségemnek Ő pedig rögtön rendet rakatna velem, és utána én már ebben az életben, nem nem találnák meg semmit a RENDBEN.

Ez a bejegyzés szintén Bolya József történetéhez tartozik: