2011. június 4., szombat

Könyvbemutató

A szerző: Skaper Brigitta  
Pálfai Teréz (Pflum György unokája)
A közönség
Az amatőr, és a háttérben a profi.
Amikor a fotóst fotózzák.
Kedves Hölgyek és Urak!

Elmentem, ott voltam a Művészeti Napok záró rendezvényén, melyen a jelenlévők egy könyvbemutatónak is részesei lehettek, a „Fiam, mozit fogunk csinálni” című könyv bemutatóján. A könyv szerzője Skaper Brigitta, közismert, népszerű becenevén a Brigi. Élveztem a műsort, és az utána elhangzott beszédeket, és láthattam, halhattam a „Pflumm unokát”, egy kedves, barátságos, bájos hölgy személyében. Közben nyomkodtam a masinám exponáló gombját, hogy élményeim egy részét megosszam azokkal, akik nem vehettek részt ezen a megismételhetetlen estén. Mivel sokan vásároltak a helyszínen a könyvből, én pedig két sorban állós korszakot átéltem életemben, nem akarván majdan a harmadikkal is dicsekedni, ezért másnapra halasztottam a könyvvásárlást.
Valamikor a barátaimmal társalogva megállapítottuk, hogy a jó címválasztás az már fél siker. E könyv esetében ez biztos, „Fiam, mozit fogunk csinálni” olvasható a címlapon, jó „blickfang-os”, már olvasnám is a folytatást. Most amikor a Pesterzsébeti Múzeum könyveinek tizedik megjelent  kötetének lapjait forgatom, és olvasgatom sorait, rá kellett jönnöm, hogy a valamikori gondolatmenetünkbe hiba csúszott. Az eddig olvasottak szerint az a vélemény kezd kialakulni bennem, hogy én egy sikeres könyvet tartok kezeimben. És itt a bökkenő, fél siker a cím, a könyv pedig, egész siker. Én mit mondjak, ha valaki megkérdezi, mennyire sikeres ez a könyv? Szóval nem mondhatom azt, hogy másfélszer sikeres. 
Majd, idővel megküzdök a problémával, ami a választ illeti.


A jelen. Érdekes a könyv, fő erénye, hogy olvasmányos, jól olvasható annak ellenére, hogy rengeteg eddig nem ismert adatot, információt kell olvasás közben feldolgozni agyunknak. Olyan témák is sorra kerülnek, amikre az olvasó nem is gondolt. De, mivel a könyvet nem kell magyarázni, azt olvasni kell, ezért én itt abba is hagyom. Szeretném viszont megjegyezni, én csupán az olvasó vagyok, egy elégedett olvasó. Köszönet mindenkinek, aki e könyv létrejöttében segédkezett, közreműködött és természetesen a szerzőnek, amiért a sok, általam olvasott könyvek hosszú sorát, egy új élménnyel gazdagította. 
 .

.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves James!

Örülök, hogy tetszett a könyv!Külön köszönet a kedves méltatásért!
Brigi

james 36 írta...

Kedves Brigi!
A monitorom feletti könyvespolc
a "bármikorszükségemlehetrá" elnevezést viseli, ott a helye a könyvednek.
James

Zettvel írta...

Szia James!
Köszönet a szép beszámolóért és a fotókért, sajnos nem tudtunk elmenni, de természetesen a könyvet megvesszük. Szintén az azonnal elérhető "Pesterzsébet könyvek" között lesz nálunk is, és gratulálunk Briginek!

Névtelen írta...

Szia James!
Brigi dedikálta a könyvedet?
Laci