2012. június 11., hétfő

Szökőkútnál, galambok.







Egy pár napja, hogy a feleségem-elkísértem a „kosutiba”, hivatalos ügyeinek intézése céljából. Majd  a szökőkútnál várj meg, mondta. Odamegyek érted, miután végeztem. Igen csak meleg volt azon a napon, úgy hogy rögtön le is huppantam egy árnyékadó fa alatti padra. Mivel egy izgő-mozgó fajta vagyok, rögtön elő bányásztam a masinám a táskából, és jobbra-balra tekintgetve keresni kezdtem valami témát. Nem sokáig kellett keresgélnem, mert a szökőkút medencéjének a peremén átcsordogáló vízben galambok fürödtek, megmártóztak, megrázták magukat, ittak valami keveset, azután leültek napfürdőzni. Nem sok idő múltán kezdődött az egész elölről. Meg kell említenem, hogy közben állandóan cserélődtek, voltak, akik elröppentek, mások megérkeztek kitudja honnan, a fiúk megpróbálták megkörnyékezni a tojókat egy kis szerelmi légyottra, de azok minden érdeklődését lekötötte a napfürdő és a víz. Időnként, amikor egy-egy kisgyerek feléjük rohant felröppentek a közeli fákra, de nem sokáig időztek ott, rövidesen visszatértek és minden ment tovább a maga megszokott módján. Sajnos sok érdekes esemény nem tudtam megörökíteni, mivel mindig a víz felé fordultak, ezzel csak azt akarom mondani, többet láttam a hátsójukat, mint az egész galambot. Még hozzá tenném a dologhoz, hogy a kedvezőbb pozíció érdekében közelebb mentem a medencéhez, aminek a több napfény volt az ára. Jóval melegebbet kellett elviselnem, mint annak előtte. Kicsit meg izzadtam, remélem megérte és elfogadható képeket sikerült készítenem. Amikor megnézegettem a kész képeket, arra az elhatározásra jutottam, hogy alkalomadtán visszatérek. A téma kimeríthetetlen, csak jobban oda kell figyelni és nagyobb türelem szükséges a jobb felvételek készítéséhez. 

A többi kép      
.  

3 megjegyzés:

tojpli írta...

Szia "james"!
Szuper képeket fotóztál! Nem is vagy Te 36-os. Talán a masinádban van egy rezgés csillapító? Azért írom mert nekem életlenebbre szokott sikeredni. Megnéztem a "többi képet" is. Prímák. Gratulálok.

james 36 írta...

Szia "tojpli"!
Azért életlen, mert a távolság nincs jól fókuszálva.
Köszönöm az elismerő szavakat.

Névtelen írta...

Szeva hapsikám!
Tán csak nem galambmániás lettél.
Dodó