Sirályok röpte.
Hazafelé jövet gondoltam egy nagyot, és leszálltam a Combino-ról a Petőfi-híd
budai hídfőjénél egy Duna feletti sétára. A leszállás után maradt ugyan a napsütés , de fújdogáló szelet, csípős levegőt találtam a járdaszigeten. Nem
hátrálok, mondtam magamnak, és nekivágtam a sétának híd Pesterzsébet felőli oldalán. A megteendő út negyedénél
járhattam, amikor is, már dideregve megsaccoltam a híd közepét, és
megállapítottam, hogy messze van a Boráros térről nem is beszélve. Gyötrelmes
egy út volt, de végül is oda értem. Még a hídon előkapirgáltam megdermedt
kezeimmel a masinám, és egy szelet kenyeret. Törtem egy falatkát, és eldobtam a
stég felé, ahol vagy 50 sirály leste, nem úszik e „sneci”, vagy valami kajaféle
a vízszínén. A kenyérdarabkát „elfutta” a szél a híd alá, és gondolom,
elkaphatta egy ott kódorgó madár. Fáztam, cidriztem, már a fogaim is hangosan
vacogtak, ezért aztán türelmemet elveszítve mérgemben elhajítottam a négyzet
alakú kenyérszelet egészét, mint egy frízbit. Beindultak a sirályok, azt
hittem a stég is velük jön a huzattól. Elkezdtem a kisebb darabkákat felfelé
dobálni, de mindig csak a hátukat tudtam fotózni, mert ezek kérem olyanok, mint
a vadászrepülők, a nap felől támadnak. Szóval, gyakoroltam a különböző nagyságú
kenyérdarabok, különböző irányba való elhajítását. Nem akarom tovább
részletezni a történetet, az eredményről beszámolnak az ott készített képeim.
Több alkalommal megnéztem már a képeket, és minden esetben a máshol, vagy
filmen látottakkal együtt, minden alkalommal megcsodálom rendkívüli
képességeiket az alkalmazkodás, és röptük tekintetében. Hihetetlen
mutatványokra képesek, még az előttem 20 centire lévő darabol is elcsente
egyikük. Szerencsére lefotóztam, még a gyűrű is látható a lábán, de olyan közel
volt, nem várta meg, hogy egy lépést hátra lépjek, lecsapott a kenyérre. Le is
maradt a képről a szárnyainak fele, de a csőrében látható a zsákmány.
.