2010. november 16., kedd

Revolveres esetek 1926



ERZSÉBETFALVAI KÖZLÖNY 1925. május 19.
— Ismét revolveres támadás.
A Határ-úton lévő Bereczki féle korcsmában folyó hó 19-én szombaton este Fritz János barátaival együtt borozgatott. A bor hatása alatt összeszólalkozott a vendéglős fiával, akivel haragban áll, a veszekedésből verekedés lett s Fritz Jánost a vendéglős fia revolverrel az oldalán megsebesítette. A megsebesült fiatalembert a Viktoria gyógyszertárban Dr. Andriska Viktor gyógyszerész kötötte be, kötözés után a Szent István Kórházban megoperálták, s a golyót kivették a sebből. Fritz János állapotában eddig még javulás nem állott be, súlyos betegen fekszik a Szent István kórházban.

ERZSÉBETFALVAI KÖZLÖNY 1925. május 19.
— Revolveres merénylet egy szolgálatban lévő rendőr ellen.
Kovács IX. Mihály 2831 sz rendőr május 12-én szombat este 10 órakor a Vezér utcza és Határ út sarkán teljesített szolgálatot. Szolgálata teljesítése közben egy garázdálkodó hét főből álló csoportot akik a Simon-féle korcsmából jöttek ki, rendre intette. A rendre utasítottak nem, hogy csendben szétoszlottak volna, hanem a rendőrt szidalmazni kezdték s mikor azért a rendőr őrszem, a két leghangosabbat, letartóztatta s a kapitányságra akarta kísérni a többi őt is megtámadta s előkerültek a kések, s a támadók közül eldördült az első revolverlövés. Kovács IX. Mihály mikor látta az egyre fenyegetőbb helyzetet, előbb kardjával, majd revolverével védekezett s a revolverlövésekre elősietők elől a támadók szétszaladtak s egyik sebsüljüket, Nagy Ferencet magukkal vitték. Sikerült azonban a lábán megsebesült Kovács Mihálynak segítségére siető környékbeliekkel az egyik tettest, Nagy Pált megfogni. Vasárnap reggelre pedig a többi hat is e rendőrségre került. A lábán súlyosan megsebesült Kovács IX. Mihályt Dr. Andriska Viktor ”Viktória” gyógyszertárába vitték, ahol Dr. Andriska kötötte be. A mentőket és a rendőrséget sajnos telefonon nem lehetett értesíteni, - mert, ilyen nagyközségben csak este 9 óráig van telefon szolgálat. — A küldöncök úján értesített kapitányság őrjárata s a helybéli tűzoltóság mentőkocsija megérkeztek s Kovács IX. Mihály sebesült rendőrt a rendőrkórházba vitték. A támadók közül megsebesült Nagy Ferencet pedig az est folyamán az István kórházba szállították.
Nekem csak egy kérdésem lenne:
Miből tellett ezeknek „revolverre”, mert a piját biztosan jól bírták, és aki sokat „isz” annak kevés a pénze.
Akinek esetleg van valami elképzelése, kérem, írja meg, nem szeretnék tudatlanul a menybe menni, vagy kitudja hová kapok beutalót?.

4 megjegyzés:

james 36 írta...

Fura egy rendőr volt, előbb a kardlapjával próbált rendet tenni.
Ez kevésnek bizonyult, ezért elővette a revolverét. Ezzel egy kicsit elkéset, mivel lábon lőtték, és súlyosan megsebesült

tojpli írta...

Szerintem újra számíthatunk ezekre az időkre, mert szerintem a közbiztonság finoman szólva gyengécske. Legyünk éberek!

james 36 írta...

Szia Laja.
És a szobor begyűjtéshez mit szólsz?
Még a kocsi kerék nyoma is látszott, de helyszínelő egy se. Igaz nem tudom melyik nap történt az eset.

R-Joe írta...

Akkoriban azért más világ volt. Apám mesélte, aki közvetlen a II.v.háború előtt a szaftos VIII. kerületben élt, a Teleki zsibpiac környékén. Egyedül járt rendőr, akinek a tenyere is elegendő volt a rend teremtéshez. Ha bement a kocsmába, kezit csókolommal köszöntötték a helyi zsiványok.