2014. december 23., kedd

A masiniszta 1

Én is voltam kis srác! 
Régen, amikor öt vagy talán már hat éves is lehettem, valamikor az 1942 körüli években úgy gondoltam, számomra ez a férfikor kezdete, és egy napon komoly elhatározással álltam a szüleim elé. Előtte a vasútállomás "felső" környékén játszottunk a fiúkkal, miközben nézegettük és figyelemmel kísértük a vasutasok munkáját.
Jött a mozdony, aminek az elején volt egy lépcső, azon egy vasutas, kezében piros zászlóval, szájában síppal, hol integetve, hol fütyülgetve szorgoskodott, jeleket közölt a mozdonyvezetővel. Néha leugrott a lépcsőről és előre szaladva bebújt a mozdony és egy vagon közé, majd beakasztott egy valamit egy nagy horogba, és ismét felugrott a lépcsőre és nagy lendülettel integetve a zászlóval fújni kezdte a sípját. Ezek a dolgok történtek a váltók átállításakor is. Egyik vágányról a másikra tolták, vagy húzták a vagonokat és állították össze a tehervonat szerelvényeket. Esetenként, amikor a mozdony elhaladt előttünk nekem mindig elakadt a lélegzetem is a nagy rácsodálkozástól. Csak bámultam azokat a nagy kerekeket, azt a kacifántos mozgású alkatrészeket, a tolattyú, lökettyű, huzattyú, forgattyú és még mit tudom én milyen....ttyú szerkezeteket, amik nevét a mai napig nem ismerem. A sistergések, fújtatások mindig akkor kezdődtek, amikor egy ember a "Masiniszta" valamit tekert, vagy állított valamiféle szerkezeten, aminek a titkát egyedül csak Ő ismerte. Az egyik kezében mindig volt egy rongy, amivel ráérő pillanataiban mindig letörölt egy olajcseppet vagy valami maszatot, amit csak Ő látott meg a masina valamely pontján, ami mindig tiszta és fényes volt. Csodás simléderes sapka volt a fején, amely alatt egy kissé szénporos vidám arc volt látható csillogó szemekkel. A fűtő már jóval feketébb volt és igen izgága. Állandóan rohangált a lapátjával, szinte kicsapta a tűztér ajtaját, és nagy lendülettel bedobta a szenet, és ezt ismételgette néha hosszabb és rövidebb szünetet tartva. Hát, ez nem hozott lázba. Engem továbbra is a masiniszta izgatott a mozdonyvezető, aki ismerte a gépezet minden titkát, és a fújtató prüszkölő gépezet szeretete látszott minden mozdulatán. Csodáltam a bácsit, és irigyeltem a sapkáját. A sapka és annak is a simlédere volt a mindent eldöntő tényező, és nagy határozottsággal kijelentettem a szüleimnek, Édesanyám, Édesapám én masiniszta leszek. Megnyugvásomra beleegyeztek, és én lefekvés után azt álmodtam, hogy reggel megyünk a mozdonyos iskolába.
Édesapám mesélte valamikor, én csak leírtam a rólam szóló történetet.

-
Ez egy régebbi, 2008. évi bejegyzésem, de nem működött a linkje, ezért voltam kénytelen újra felrakni.

folytatás: Masiniszták 2

Nincsenek megjegyzések: